Moonshine

#8

Sűrű volt  a hét, eljött a szabadnapok ideje.

Nagyon vártam már ezt a hétvégét. Alkalmam nyílik majd - gondoltam naivan - a hétközben beszerzett fehérneműk felvonultatására a kedves előtt.

Már pénteken este, lázasan készülődtem a fürdőszobában, amikor hirtelen kegyetlen pittyegéssel jelezte a telefonom, hogy üzenetem érkezett.

A kedves volt, szólt, hogy a barátaival fog sörözni, nem várjam haza hajnal előtt.

Szomorúan bújtam ki a csipkés csodámból, de még elszántabb voltam a másnapot illetően.

Egész héten alig láttuk egymást, egy kis etyepetye szóba sem jöhetett, ugyanis ha én négykor kelltem, akkor ő éjfélnél előbb haza sem ért. Így megy ez...

Miután a nap a szokásos hétvégi bevásárlás, mosás, főzés, pihengetés jegyében telt, este bedomtam a nagyágyút.

Csipkés harisnyakötőben és a legújabb mellkidobós kombinémban kezdtem el, halkan surranni a háló felé, abban a reményben, hogy rá tudom venni, tegyen le a meccs utolsó néhány percének megtekintéséről.

Tudom itt most a férfitársak mind mind felszisszennek, hogy ez bizony főbenjáró bűn, de most őszintén, ha 4:0ra vezet az ellenség, nem lehetséges, csak egy icipicit, hogy egy bombanőnek tűnő lény, kellemesebb esti kikapcsolódást igér, mint az asztalba vert ököl?

Szóval éppen lassan lopakodok, amikor feltűnik, hogy a kedves kezében ott van új barátja - a távirányító után a második - a mobilja. És rohamtempóban üzenetet pötyög. Gondoltam még jobb, hiszen így csak akkor pillant fel, mikor én dorombolva nekitámaszkodok az ajtófélfának.

S mikor egy kezdő, de annál lelkesebb táncoslány kecsességével féltérdre húztam a lábam, és kélyesen átöleltem a falat... ő felpillantott.

És a szemében nem öröm volt, vagy vágyakozás... esetleg talán elismerés. Nem az övében egy ovodás gyerek reakciója volt, amikor anyu mégiscsak megtudja, hogy titokban csokis kekszet eszel a konyhában ebéd előtt. Bűntudat volt a szemében.

Mire felfogtam, hogy a legkisebb mértékben sem azt a reakciót értem el amire vágytam, ő hirtelen eldobta a mobilját, valahova messze a kanapé párnái közé. Röptében még szinte láttam, ahogyan lenémítva kapcsolódik be a billentyűzár.

Megpaskolta a maga melletti helyet, és intett, hogy foglaljak helyet. Hirtelen felpattant, és elindult felém - és én reménykedve mértem végig.

Kaptam egy csókot, végigmért a szemével, mintha csak valami egyszerű kis hálóing lenne rajtam, és visszaült a kanapéra.

Ismét intett, hogy jöjjek már, mert zavarom a meccs végét - tudod az az intés, amiben némi idegesség is felfedezhető, amolyan apai csalogatás, hogy gyere nem lesz semmi baj, csak ülj már le, ezt még meg akarom nézni.

Csalódottan másztam oda.

Kihalt belőlem minden vágy, az egóm egy életre öngyilkos lett, de legalábbis úgy érezte magát, mintha belefojtották volna egy kanál vízbe.

A meccs nem sikerült jól.

Kikapott a csapat.

Ő felpattant, elment zuhanyozni..

Nem szeretkeztünk.

Átlagos pólóban és pizsamaalsóban feküdtem le aludni, magzatpózban.